Hollandia Aladár szemével

Kirándulások - Kinderdijk kerékpáron

Kirándulások - Kinderdijk kerékpáron

Hol is kezdjem? Az úgy kezdődött hogy délelött megvettük a nagyobb lányomnak is a kerékpárját, így az egész család fel lett szerelve. Bemelegítésként gondoltuk együtt elkerekezünk Kinderdijk-ig, no persze lehet menni autópályák közelében hosszú hosszú kilométereken át, vagy egyszerűen kompot is felhasználva rövidítve.

Capelle aan den IJsselből a Krimpen aan den IJsselbe vezető egyetlen hídon áttekertünk, már akkor látszott hogy a jóidő kicsalta a tömegeket a kerékpárutakra mert mindenhol kerekeztek.

Innen a következő Krimpenig (Krimpen aan de Lek) egy falusi úton (persze kátyú itt sem nagyon van) tekertünk. Jobbról-balról kisebb nagyobb farmok, ill legelők tehenekkel, lovakkal, birkákkal. Egyik megállónknál nagyon barátságos tehenekkel futottunk össze, mind odajött a kerítéshez és szó szerint mintha megfigyeltek volna minket.

Krimpen aan de Lekbe érve még mindenki lendületben volt, ez kellett is, mert a töltésre felfele kellett tekerni. A kis településen láttunk például, errefele mivel eléggé kevés a munkaerő, a kizárólag kártyával működő benzinkutat. A komphoz érve keresni kezdtük a menetrendet, ugye nem árt tudni mikor is megy a következő. Menetrend kb a következő volt: 5-24-ig jár. Ezen kicsit elgondolkoztunk, akkor erre hogy lehet számítani, amugy a komp épp a túloldalon volt. Majd a kikötőben levő kis gyorsétterembe beugrottam és megkérdeztem gyorsan mikor is jön/megy, amit nem teljesen értett a néni, s az árakról is csak annyit tudott mondani hogy a kompon kell fizetni.

Mire kiléptem a kis étkezdéből, már jött is a komp. A távolság a két part között nem nagy, igazából a komp folyamatosan jár, addig áll míg ki és be szállnak a népek, kocsik, traktorok. A távolság időben olyan rövid, hogy ha több mint félig van a komp, a két viteldíjszedőnek nincs ideje mindenkitől beszedni a pénzt. Természetesen akik még nem fizettek türelmesen megvárják míg odaérnek hozzájuk, s utána indulnak csak tovább. Mivel kerékpárral a túlparthoz közeli végen álltunk meg, így hamar odaért a kalauz, mondom neki hogy 4 kerékpárost fizetnék, mire ő is hollandul közli az árat összenézek a lányommal, hogy vagy nem értettem jól vagy sokba fog ez kerülni, és hát ugye mint a legtöbb itt élő, mi sem hordunk sok kézpénzt magunkkal. A srácon, aki a kalauz volt látszott hogy vette az adást azonnal megismételte az árat immár angolul. Egy fő, kerékpárral 0,65€, nem is gondoltam volna hogy ilyen olcsón megússzuk.

A túlpartig abban a közel öt percben nem igazán történt semmi, épphogy pár képet tudtam készíteni. A kompról Kinderdijk egy mellékutcájába kerültünk, innen feltekertünk a főutig, majd ott végig a szélmalmokig. Eddig csak gyalog jártuk be a területet, de mindig több kerékpárost is láttunk. Meg kell mondanom, teljesen más szögben, és mintha máshol lennénk látja az ember az egészet. Gyalog addig a hídig, ahol azt a nagy csobbanást fotóztam, ami egy gyerek volt, aki épp beugrott, szóval gyalog addig soha nem mentünk el, mert meguntuk, de kerékpáron eltekertünk egészen addig, majd ott át.

A falu határában végigvezető kerékpárutról az a kép tárult elénk amit eddig a delfti kék csempéken, tányérokon láttunk többnyire. Konkrétabban, legelő, rajta ló vagy tehén, madarak pl. vadlibák és természetesen a háttérben egy vagy több szélmalom. Az itt található csatornákon is többen pecáztak, de nagy valószinőséggel nem épp a várható fogás reményében.

Továbbhaladva beértünk Alblasserdamba. Kocsival Kinderdijkba át szoktunk hajtani rajta, de mivel akkor csak egy pillanatra látszik a település táblája, sose tudtam megjegyezni ezt a nevet, na most lefotóztam. Itt sajnos, mivel csak az volt, a főút mellett kellett végigtekerni, ahol az egy kocsisáv és a két szélen a kerékpársávok voltak csak fellelhetőek, így a nagy forgalom miatt figyelni kellett rendesen.

Visszaérve a kikötőbe természetesen a komp most is épp a túloldalon volt, de hát abban a kellemes időben ez nem igazán zavart senkit. A lányok sem voltak még igazából kifáradva, úgyhogy türelmesen megvártuk míg átér, s láthattuk, hogy a helyiek hogy használják itt a kompot, akár traktorral is azon jönnek mennek.

Visszaérve Krimpen aan de Lekbe a még Kinderdijkban beigért jégrémre megálltunk a kikötőbeli kis étkezdénél, persze a lányok már a kicsik kitalálták hogy ők még éhesek és még egy sültkrumplit is ennének, mondtam is nekik ok, de csak ha magatoknak megrendelitek, elvégre ők mégis jobban beszélik a nyelvet. Éhesek voltak az tuti, szó nélkül mentek és megrendelték. A kis pihenő eszem iszom után elindultunk haza.

Egészen Krimpen aan de Lek végéig nem is volt semmi különösebb, ahol is a nagylányom reggel vásárolt kerékpárjának egyik kerekéből kifogyott a levegő. Felpumpáltam, mentünk tovább, majd alig egy kilóméter után újra leeresztett. Újra felpumpáltam, közben a kicsi lánca esett le. Hm. Hm. Amire azt visszatettem, a nagylány kereke újra lapos lett, újra felpumpáltam, kicsit haladtunk és ismét leesett a lánc, feltettem de alig pár száz métert bírta. És természetesen közben a kerék is leeresztett. Kellett egy új terv, elvégre közel 8-10 km volt még hazáig, a legrövidebb út. Nagylány és én a nejem kerékpárján és a sajátomon hazatekertünk, majd kocsival vissza értük. (Itt említeném meg a Cika barátom kedvéért, hogy milyen hasznos is egy 7 személyes kocsi, belefér egy csomó minden ha lehajtjuk a hátsó sor ülést.) Na igen, a két kerékpár beférne, de összekarcolnák egymást és akkor is csak két ülés lenne elöl. Tehát a következő lépés az volt hogy a csajok be a kocsiba, meg a kicsi kerékpárja és én hazasétáltam a másik, amúgy lapos kerekű, de támasztéknak tökéletes kerékpárral.

Megjegyezném, nagyon sok érdekes dolgot lehet látni ha az ember gyalog közlekedik, és sok olyant is amit még kerékpárról sem vesz észre. Ugyan kicsit fárasztó lett a végefelé a séta, de izomlázam sem lett.

Összegezve a napot, azt kell mondjam nagyon kellemes, idilli családi nap volt, olyan amelyiken érdemes felébredni reggel. A statisztikák kicsit kuszák, kezdjük a kicsi lányommal és nejemmel ők tekertek kicsit 20 km felett, és gyalogoltak 1-2 kmet. A nagylányom szorgosan végigtekerte a 30 km-t, jómagam szintén tekertem 30km-t és egy kis ráadásképp 8-10 km séta is jutott. (Másnap bevittük a boltba a defektes kerékpárt 20 perc múlva garanciában kicserélték a belsőt és mehettünk is haza.)


Főoldal - Kirándulások

Linkek:

Fotók Kinderdijkból és az útról
Csodálatos nyári időben a kerekezés is sokkalta vidámabban telik.

Keresés a szótárban:

A pillanat holland szava:

de auto(*)(!)(+) (de auto's): autó

Üzenj nekem:

Email címed:

Lépj be:

E-mail:
Jelszó:
Regisztráció

Holland nyelvtanulás - Könyvespolc - Holland / Magyar fordítás
Vissza - Főoldal - Turistáknak - Ügyintézések - Kirándulások - Hírek - Statisztikák D & P by Aladár, 2009-2010.