| |||
Kirándulások - Den Haag (Hága)A tengerpartról egyenesen a belvárosba igyekeztünk. Követve a P Route-t ez alkalommal, mivel több szakasz már most le volt zárva a királynőnapi előkészületek miatt, így szerencsésen egy olyan mélygarázsban kötöttünk ki, amelyikben eddig sosem. Innen a belvárosba egy régi udvaron keresztül jutottunk el. Apósom többször kérdezgette merre vannak az emberek, mert szinte sehol nem futottunk össze nagyobb tömegekkel, hát Hága belvárosában kellett legyenek, annyi ember vonult minden irányba, mintha ez lett volna a dolguk. A belvárosban a Bram Ladage-nál ettünk sültkrumplit, ill az egyik töröknél török pizzát, majd fagyiztunk is egyet. Szinte mindent sikerült hollandul elmondanom, lassan haladok a nyelvvel előre. A Bram Ladage talán a legnépszerübb sültkrumplis Hollandiában. Amit érdemes egyszer kipróbálni, az a pindasaus-os sültkrumpli, Erik kollegám hívta rá fel a figyelmem, mert ő nagyon szereti, én kipróbáltam, rá nem szoktam, de nem rossz. Hm. Mi az a pindasaus, hát valami mogyoróvaj készítmény. Hága nyüzsgése közepette már nagyon a másnapi királynőnapi rendezvényekre készülődött, mindenütt pódiumok, szinpadok, vidámparki játékok. Mindenfelé megjelentek az általam eddig csak karácsony körül látott fánksütők, a kitelepült stroopwafel készítők. Aki szereti a nyüzsgő tömegeket, annak tudom ajánlani Hágát, valamiért minden nap tömeg van a belvárosában, de főként az ünnepnapokon, illetve az azt megelőző napokban. Ha csak egy kicsit a hangulat miatt sétálgat az ember akkor egy-két óra elegendő, ha jobban szeretnénk körbenézni bemenni üzletekbe, templomokba, akkor akár egy teljes napot el lehet itt tölteni. Ami még fontos, és hasznos információ lehet a Hollandiába látogatók számára, az hogy alapvetően nincs nagy különbség az éttermek, bárok, és egyéb étel ital árusítók árfekvése között. Lehetünk a tengerparton, a belvárosban, külvárosban mindenhol igen közeli árfekvéssel dolgoznak, ez Prágából visszatérve tudatosult bennem, ott ugyanis érdemes egy-két megállónyit a belvárosból kiutazni, az árak akár 30-50%al kedvezőbbek lehetnek. |
Linkek:
Keresés a szótárban:A pillanat holland szava:de vader(!) (de vaders): apa Üzenj nekem:Lépj be: | ||
| |||