Hollandia Aladár szemével

Kirándulások - Gouda (kerékpáron)

Kirándulások - Gouda (kerékpáron)

Hol is kezdhetném? Az úgy történt, hogy miután hazaértünk az elöző kis kerekezésből a nejem mondta mehetnénk még egy kört. Hát mehetnénk, de ha már elindulunk menjünk arra merre nem jártunk még. Aztán van egy kollegám aki naponta Goudából kerékpáron képes bejönni dolgozni, hát mondtam a nejemnek ha ő el tud eddig tekerni mi is addig, menjünk és tekrjünk el odáig, lesz ami lesz. Hát szóval így indultunk el.

Az út viszonylag egyszerű, a kicsi fehér alapon piros táblákat kell csak követni, azok jelzik a kerékpárosoknak az utat. Először Niewerkerk aan den IJssel-en mentünk keresztül, itt láttunk többek között szürke hattyút, fészeképítő hattyút, fészeképítő fekete tyúkot. Úgy tünik itt a szezonja, minden madár fészketrak, bár itt mindegyik az emberek mellé nyugodtan odatelepszik, nem nagyon zavarja őket senki. Aztán elmentünk a szélmalom mellett, szinte minden település legalább egyet megőrzött belőlük.

Aztán a farmok mellett vitt az út, már végre újra kinn a sok tehén, birka és egyéb állatt, a fű kifejezetten zöld, néha úgy tünhet hogy a fényképezőgép elszúrta a fehér egyensúlyt, pedig nem, ilyen nagyon zöld.

A farmok, és legelők után Moordrechten kellett átkerekezzünk, itt megállapítottam, hogy olyan sürün körbeépítik a hollandok a templomaikat, hogy a turisták nem is tudják egyben befotózni, nekem is két darabban sikerült csak. Moordrecht nagyrésze a folyó szintje alatt helyezkedik el, de nem láttam embereket aggódni mindenfele.

Moordrechtet elhagyva egy csatorna partján vitt az út, itt rengeteg a vízre épített hajókinézésű lakóingatlant láttunk, érdekes életforma lehet az is, bár aki szeret a nappaliból pecázni annak biztos kényelmes. A gyerekek mindenütt a vizek partján játszottak, ill a környező fás részekben rohangáltak, a jóidő őket is kikergette a levegőre.

Innen már nem is volt messze a Gouda tábla, ma csak addig mentünk, mert már kezdtük érezni hogy az ülőpárnácskáink nem annyira élvezik a kirándulást, és ebből még izomláz is lehet. Az eső is kezdett cseperegni, de szerencsére csak ijesztegetésig jutott.

Természetesen visszafele más útvonalat néztünk ki magunknak, egy szakaszon az autópálya mellett tekertünk, itt voltak tehenek, lovak, madarak. Majd visszaértünk először Niewerkerk aan den IJsselbe, onnan már csak 2-3 km volt a házunkig.

Kellemesen kifáradtunk ezen az alig 25 kilóméteres kis kerekezésen. Az időt most sem mértük, de hát végülis nem siettünk sehova.


Főoldal - Kirándulások

Linkek:

Fotók Goudáig és vissza
Fotók a kerekezés alatt látottakról a Gouda tábláig és vissza.

Keresés a szótárban:

A pillanat holland szava:

de sinaasappel(+) (de sinaasappelen/de sinaasappels): narancs

Üzenj nekem:

Email címed:

Lépj be:

E-mail:
Jelszó:
Regisztráció

Holland nyelvtanulás - Könyvespolc - Holland / Magyar fordítás
Vissza - Főoldal - Turistáknak - Ügyintézések - Kirándulások - Hírek - Statisztikák D & P by Aladár, 2009-2010.