Hollandia Aladár szemével

Kirándulások - Gouda (esőben)

Kirándulások - Gouda (esőben)

Egész hét elejére kellemetlen időt jósoltak, és sajnos ez így is volt.

Az idő lehet rossz, csak az embernek legyen jó a kedve, úgyhogy gondoltuk átugrunk Goudába egy kis sétára, és a szomszédainktól kapott információknak megfelelően stroopwafelt keresni, szerintük Goudában készül a legfinomabb.

A belvárosban leparkoltunk, majd elindultunk körbejárni a látványosabb helyeket, kisebb megszakitásokkal esett az eső. Az esőnek köszönhetően alig pár képet készítettem. Már a bevásárlóközpontból kiérve éreztük a keresett étel illatát, de nem láttuk hol is készülhet.

Betértünk Hollandia legnagyobb református templomába is, gyönyörű festett ablakai vannak. A Hollandiában jellemzően itt is a templom alá temetett jómodú emberek sírjain sétáltunk. Nagy szerencsénk volt, mivel egy előre bejelentkezett turista csoport (holland) is nem sokkal utánunk érkezett, s nekik szerveztek egy pár perces orgona előadást, így azt mi is élvezhettük. A templomban két orgona is található, mi a nagyobbat hallgathattuk meg.

A főtéren már szerelték a királynőnapi ünnepségekhez a pódiumot, szinte mindenfele narancssárga zászlócskák, lufik voltak. Nem hiába ez Hollandia legnagyobb nemzeti ünnepe. Még csak készültek, de az utcák hangulata már így is fokozott volt.

A sétánk végén természetesen megtaláltuk a stroopwafel lelőhelyet, és meg kell mondanom érdemes volt sorbaállni, igen sokan voltak, de nem véletlen, tényleg nagyon finom volt, mindenkinek tudom ajánlani. Goudához fel kell jegyezni a stroopwafelt, ha valaki ellátogat ide, nem szabad kihagyni!


Főoldal - Kirándulások

Linkek:

Fotók Goudában esőben
Pár fotó ami sikerült a nem túl turistabarát idő ellenére

Keresés a szótárban:

A pillanat holland szava:

als(!): ha; hogyha; mint; amikor; bárcsak

Üzenj nekem:

Email címed:

Lépj be:

E-mail:
Jelszó:
Regisztráció

Holland nyelvtanulás - Könyvespolc - Holland / Magyar fordítás
Vissza - Főoldal - Turistáknak - Ügyintézések - Kirándulások - Hírek - Statisztikák D & P by Aladár, 2009-2010.