Hollandia Aladár szemével

Kirándulások - Zevenhuizen, Rottemeren, Rotte

Kirándulások - Zevenhuizen, Rottemeren, Rotte kerékpáron

Hollandiában május második napjára esik anyáknapja. Az időjárás ennek megfelelően igencsak kellemes. Gondoltuk itt az idő kihasználjuk a kerékpárjaink és elkerekezünk Zevenhiuzen-be. Több távolabbi autós kirándulásunkkor ezen a településen keresztül hozott vissza Capelle aan den IJsselbe a navigációs rendszer, de a legtöbb nagy forgalmat lebonyolító útszakasz mindig elkerüli a települések központját.

Délután indultunk, először Niewerkerk aan den IJssel-t érintettük, majd innen a macskánál balra kanyarodva tekertünk egészen Zevenhuizen-ig. Az kerékpárút, már ahol volt mint itt szinte mindenütt egy csatorna mellett vezetett. Nagyon szépen ellepték már a tavirózsák, amik ha jól tudom vizililiomok tulajdonképpen, de ami ennél is érdekesebb Capelle aan den IJsselben még nem virágoznak, de ebben a csatornában már nagyonsok teljes pompájában tündökölt. A csatorna után ráfordultunk egy kisebb útra, ami farmok mellett vitt el, persze itt is kattogtam párat, dicséretes, hogy a régi épületeiket nem igyekeznek újakkal felcserélni, hanem inkább azok régi pompájában renoválni.

Beérkeztünk Zevenhuizenbe, kerékpáron alig 7 km a házunktól. Természetesen először a kocsiból már jól ismert úton tekertünk végig, majd a második lehetőségnél bekanyarodtunk a centrum felé. Hm. hm. hát nem épp kerékpár alá való, de mindenképp hangulatos utcácskákon tekertünk a település templomáig, ahol épp valami zajlott benn, mivel hangos zsoltárok és muzsika szűrődött kifele. Ha jól sejtem ez a templom is református.

Zevenhuizen nem egy nagyváros, hanem épp egy kis hangulatos település, ahol mindenki ismer mindenkit, szinte biztos hogy minket mint turistákat azonnal kiszúrtak, ennek érdekében egy apró intézkedést teszünk mindig, a nyakamba akasztom a fényképezőgépem. Ez olyannyira működik, hogy mindenki mosolyog, kedvesen fogad, és ha véletlen kommunikálni próbálunk hollandul, szinte látszik rajtuk az öröm, hogy próbálkozunk.

Hamar átkerekeztük az az egy utcát ami a központot képezte, úgyhogy irány tovább. Igazából ez volt csak a célpont, de mivel a kisebb lányomon nem mutatkoztak még a fáradtság jelei, hát nem vissza, hanem tovább indultunk, persze a cél azért a hazajutás volt. Így jutottunk el Rottemeren-ig, majd a tó mellett, ahol pecások küzdöttek a halakért, mi pedig megtaláltuk őket a nagy bnyúló stég mellett, olyannyira, hogy ugráltak ki a vízből. Sajnos nem sikerült őket lefotózni, de szép 40-70cm nagyságú pontyfélék voltak. Ahogy errefelé szokás a tóhoz is tartozott egy szélmalom, régen valószinű az emelte a mezőkről a vizet a tóba.

A tavat elhagyva egy érdekes üvegház mellett mentünk el, ebben nem igazán termesztettek semmi, inkábbcsak lakókocsikat tartottak benne, de nem egy kettőt, hanem ezret, vagy tán annál is többet. Innen Rotte-n keresztül visszatekertünk a hegy mellett Capelle aan den IJssel-be, a Capelle XL részén keresztűl, ahol az a kedves nyúl pózolt nekem kb három méterre tőlem.

A mai kiruccanás 22,5 km volt és kb két és fél óra, hazaérkezve igen jól esett egy kis vacsi, kellemesen kifáradtunk, persze a kicsi lányom a fürdés után szinte azonnal el is aludt, s másnap reggelig fel sem kelt.


Főoldal - Kirándulások

Linkek:

Fotók Zevenhuizen felé
A kerekezés alatt készült fotók, itt van minden, Zevenhuizen felé, onnan Rotte felé, majd vissza.
Zevenhuizen műholdról
A műholdfelvételen jól látszik a település mérete.
Rottemeren műholdról
A Rottemeren déli partján tekertünk végig.
Zevenhuizen-Moerkapelle
A Zevenhuizen-Moerkapelle önkormányzat hivatalos oldala.

Keresés a szótárban:

A pillanat holland szava:

gesloten: zárt

Üzenj nekem:

Email címed:

Lépj be:

E-mail:
Jelszó:
Regisztráció

Holland nyelvtanulás - Játékok, gyakorlók - Könyvespolc - Holland / Magyar fordítás
Vissza - Főoldal - Turistáknak - Ügyintézések - Kirándulások - Hírek - Statisztikák D & P by Aladár, 2009-2011.