| |||
Holland szótár(ak) - WoordenboekenMivel a sok segítőkész ismerősömnek hála elég szépen elszaporodtak az online holland szótárak, így gondoltam ez a témakör megérdemel egy külön oldalt. Az eddig begyüjtött holland szótárak linkjei a jobboldalon találhatóak. Kezdő nyelvtanulóként az ember ha mindent megkisérel, akkor az adott nyelvhez külön meg kell tanulja a szótárak használatát is. Ez ugye nem feltétlen kéne hogy nehéz feladat legyen, de én hónapokat töltöttem a szótárakban kutatva egy-egy szó, kifejezés után. Most így a hónapokra visszatekintve már vannak tapasztalataim, ezeket igyekszem ezen az oldalon összegyűjteni. Bármit ha olvasunk, szinte semmi nem a szótári alakban szerepel benne, persze a kötőszavak, szinek és pár egyéb apróságtól eltekintve. Amit nagyon keresünk az sosincs a szótárakban. Ha valaki érdemben használni akar egy szótárat, tudni kell mikor honnan mit lehet levágni a szavakból, az általam készített nyelvtan leírásoknál igyekszem erre hangsúlyt helyezni. Amióta idegen nyelveken beszélek mindig mindenki azt hangsúlyozta, hogy a szövegkörnyezet mennyire fontos. Hát igazuk van, a hollandoknál, eddig nem egy olyan szóval találkoztam hogy azt ha kiragadtam a környezetéből, egy holland anyanyelvű sem volt képes megmondani mit jelent, és mindenki könyörgött az egész mondatért. Ha segítséget kérünk érdemes először a mondatot megmutatni, majd a szavakat külön megfejteni utána. Felvettem a linkek közé egy nem épp szótárat is, de leginkább ide tartozik. A holland igéket képes elragozni nekünk, minden személyben, minden időben, ha egy ige ragozásában nem vagyunk biztosak, itt lehet ellenőrizni. Ajánlom kipróbálni pl az esnivel (regenen), érdemes megfigyelni hogy mit is ad vissza. |
Linkek:
Keresés a szótárban:A pillanat holland szava:de straat(!) (de straten): utca Üzenj nekem:Lépj be: | ||
| |||