Ügyintézések Hollandiában - Bejelentkezés
Az Európai Unió tagországainak állampolgárai érvényes útlevél vagy személyi
igazolvány birtokában szabadon beutazhatnak Hollandia területére.
Amint megérkeztünk és nem turistaként szeretnénk itt tartózkodni hanem itt
élni rövidebb hosszabb ideig akkor szükségünk lesz egy BSN számra(régen SOFI
szám), be kell jelentkeznünk a városházán illetve a bevándorlási hivatalnál.
Turistaként hivatalosan 90 napig tartózkodhatunk Hollandia területén. De ha
már elhatároztuk, hogy itt szeretnénk élni akkor célszerű a hivatalos utat
követni és a törvényeket betartani. Mivel sok ember lakik kis helyen (Hollandia
a világ második legsűrűbben lakott országa) ezért a törvények betartása
elengedhetetlen, és nagyon szigorúan be is tartatják őket.
A mi családunk két hullámban érkezett, és a cég ahol dolgozom fizetett egy
úgynevezett relocation agency-t (egy cég aki a bevándorlók ügyintézésére
specializálódott). Ennek a cégnek az emberkéje először elvitt az adóhivatalba,
ahol kaptam anno 2008. elején még sofi számot. A család többi tagja 2008. nyarán
követett, őket is a cég intézte, megjegyzem kényelmes megoldás, de nem a
legolcsóbb. (Itt megjegyezném, hogy mindenkitől szivesen vesszük a bejelentkezésével
kapcsolatos tapasztalatait, és mások okulására ki is tesszük ide, szóval bátran
küldjétek!)
A család bejelentése
- Capelle Aan Den Ijssel-ben való bejelentkezés (Rotterdam mellett) az időpont
kérés a városházán.(gemeentehuis, stadhuis, raadhuis) Értelem szerűen mindenkinek
ott kell bejelentkezni ahol van a lakhatása.
- Az adott időpontra mész és viszed magaddal a következő iratokat:
- Érvényes útlevél vagy személyigazolvány
- Bérleti szerződés a bérelt lakásról vagy ha saját ingatlanod van itt akkor
annak a papírjai
- Születési anyakönyvi kivonatok, amely nem lehet 6 hónapnál régebbi és Mo.-on
már előzőleg kértél rá apostille-t.
- Házassági anyakönyvi kivonat ha netán van párod, amely nem lehet 6 hónapnál
régebbi és Mo.-on már előzőleg kértél rá apostille-t.
- Munkaszerződés ha már van
- A városházán adnak egy papírt amit ki kell tölteni ott helyben
- Postán küldik a papírjaidat amiben benne lesz a BSN számod (régen SOFI szám)
illetve az összes adatod. Ezen papírokat jól őrizd meg mivel bárhová mész
ezeket kérik majd.
Ha meg vannak a papírok a városházától akkor a következő a Bevándorlási
hivatal IND (Immigration and Naturalisatiedienst)
- Telefonon időpontot kérsz az IND hivataltól. IND időpont kéres:09001234561
telefonszámon ahol még információt kapsz hogy a régióban ahol laksz hol van
ilyen hivatal ahova majd menned kell
- Megvárod a levelet amit majd az IND hivatal fog küldeni, amiben leírja,
hogy milyen papírokat kell magaddal vigyél és töltsd ki a benne levő
nyomtatványt. Általában érvényes igazolvány kell, a városházától a papírok,
munkaszerződés. A dokumentumokat amiket kérnek csak holland, angol, német, vagy
francia nyelven fogadják el! Ha ez nem így van akkor egy hivatalos fordítóval
előtte le kell fordítatni és hitelesítetni (ezért érdemes ezeket már Mo.-on
megcsinálni)
- Az adott időpontra elmész az Ind hivatalban ahol kapsz majd egy matricát az
útlevélbe vagy amivel épp igazoltad magad.
A matricának nincs lejárati ideje! Ha lejár az útleveled vagy amibe kaptad a
matricát akkor Mo.-on vagy az itteni Magyar nagykövetségen csináltatsz új
útlevelet (a többi irat meghosszabbításáért Mo.-ra kell menni pl
személyigazolvány) Ha megjött az új okmány akkor újabb időpontot kel kérni az
IND hivatalnál és újra megkapod a matricát.
Beérkezett leírások, tapasztalatok
|
Hirdetés:
Személyi jövedelemadó bevallás Hollandiában dolgozik, és szeretné a személyi jövedelemadó bevallásat leadni,
különböző támogatásokat megigényelni? Most megteheti kedvező áron! Anita K.
Administraties
|
Linkek:
- A bejelentkezés menete
- Hivatalos leírás hogy hogyan kell bejelentkezni hollandul és a végén angolul is.
- IND
- Bevámdorlási hivatal angol oldala IND (Immigration and Naturalisatiedienst)
- Bejelentkezés Hágában
- Hágábanban itt kell bejelentkezni.
- Infók a Rotterdami bejelentkezésről
- Hogyan kezdjük el az életet Rotterdamban.
- A Magyar Köztársaság Hollandiai Nagykövetsége
- Itt lehet útlevélügyeket intézni, pl hosszabbítás.
Keresés a szótárban:
A pillanat holland szava:
de stoel(!)(+) (de stoelen): szék
Üzenj nekem:
Lépj be:
|